Egy szív a gyermekekért AlapítványEgy szív a gyermekekért Alapítvány

HÍREK ARCHÍVUM 26 – TÁJÉKOZTATÓ

Az “Egy szív a gyermekekért” Alapítvány 2017. évi tevékenységéről

Már 25 éve működünk, és folyamatosan fejlődünk, elmondhatjuk, hogy negyedszázados működésünk során a támogatási feltételeknek megfelelő kérelmet elutasítani nem kellett. Évről évre több támogatást tudtunk nyújtani minden, az Alapító Okiratban foglalt területen. Ez az év kiemelkedő volt, mind az adott támogatásokat, mind pedig a kórházaknak adományozott műszereket tekintve.

Bevételeink csak minimálisan haladták meg az előző évit. A gömbökben – perselyekben elhelyezett adományok összege meghaladta a múlt évit, viszont drasztikusan csökkent kamatbevételünk és az SZJA 1%-ból kapott összeg. Ennek magyarázata, hogy a MNB kamatszintjének csökkenését követve jelentősen visszaesett a kapható kamat. Ezt a tendenciát figyelembe véve megszüntettük szabad pénzeszközeink lekötését. A család támogatási rendszer változása miatt továbbra is folyamatosan csökken a  SZJA 1%-ról való rendelkezés összege. Az adóalapok csökkennek vagy megszűnnek, a bevallások központi – NAV általi – összeállításakor szinte elveszik a rendelkezés lehetősége, kevesen fordítanak külön energiát a rendelkező nyilatkozatok kitöltésére, az elkövetkezendő években várhatóan ez a forrás megszűnik. 2017-ben a SZJA 1%-ból  származó összeg: 451 eFt  az előző évinek 72,73% volt.

A negatív hatások ellentételezésére továbbra is intenzív közösségi média tevékenységet folytattunk, melynek eredményeként a gyűjtőgömbökbe – perselyekbe elhelyezett adományok növekedésében emelkedő tendencia észlelhető. A Libri Könyvesboltokban valamennyi persely „aktívvá” vált minden áruházban és boltban megtalálhatóak. A  velük közös média megjelenésnek köszönhetően a kapott adományok összege látványosan megemelkedett.

Korábbi támogatóink ebben az évben is jelentős segítséget nyújtottak. Kiemeltek közé tartoznak a Burger King Éttermek az ország minden pontján, Skála Metró Kft, Libri Könyvesboltok, SPAR és Media Markt  Áruházak, Dohány Kft. és egyre több a céljainkkal rokonszenvező magánszemély és társaság.

Továbbra is ésszerűen takarékos gazdálkodást folytattunk. Működési költségeink 4293 eFt-ról 5237 eFt-ra emelkedtek. Ennek fő okai: 43 új gömb és persely került kihelyezésre az évfolyamán, melyek beszerzési költsége 803 eFt volt. Ezzel lehetővé vált valamennyi Libri áruházban és boltban a 100%-s lefedettség. Ez pillanatnyilag nagy kiadást jelentett, eredménye a következő években fog jelentkezni. Növekedtek  a kihelyezett  adomány-gyűjtők javításával, cseréjével kapcsolatos költségek is. A növekvő gömbbevétellel összefüggő pénzszállítási és feldolgozási többletkiadások szintén emelkedtek. Más működési költségünk nem változott.

A beszámolási időszakban 7 gyermek gyógykezeléséhez kérték támogatásunkat. Az egyik gyermeket már 2015-től támogatjuk gyógyulásában – 2017-ben 3 alkalommal segítettük a családot, ő még évekig támogatottunk lesz speciális gyógykezelésének során. A év során még egy kislány kezelését segítettük 2 alkalommal. A  külföldi gyógykezelések engedélyezése ismét visszatérni látszik a régi gyakorlathoz. Az adott támogatások összege: 3,777 eFt volt, mely a 2016. évi támogatás 406,3% az egy gyermekre eső támogatási összeg 540 eFt.

A múlt évben is  a meghívásos műszerbeszerzési pályázatok kiírása során a hangsúlyt a koraszülött ellátás segítésére helyeztük.

A Kaposi Mór Kórház (Kaposvár) pályázaton megnyert műszereinek átadást folytattuk.  A gyermekosztály 6,228 eFt értékben kapott létfontosságú életmentő műszereket – inkubátorokat, kékfényterápiás készüléket. 2016. decemberében átadott EKG-val együtt 6,649 eFt összegű támogatásban részesültek. Másik 2017. évi pályázatot nyert kórház a Kanizsai Dorottya Kórház Újszülött részlege (Nagykanizsa) volt. Az osztály sárgaságmérő készüléket, kékfényterápiás lámpát és vérnyomásmérővel kiegészített pulsoximétert kapott összesen: 3,237 eFt összegben. Minden esetben a beszerzéseket részletes szakmai konzultáció előzte meg, szoros együttműködésben a műszereket gyártó, illetve forgalmazó cégekkel. Az átadott műszerek értéke: 9,464 eFt az előző évi összeg 131,1%-a.

Folytattuk a 2015-ben megkezdett „Fájdalomdíj sarkok” kialakítását újabb gyermekintézmények kaptak ajándékokat, bővült az akciót támogatók köre is. Támogatóink voltak:  Libri Könyvesboltok, LEGO Store Budapest, Burger King Éttermek, Diafilm Kft, Kreativ Hobby és a Dohány Kft. Várhatóan  2018-ban is tele lesznek a dobozok, mert többen jelezték, hogy részt kívánnak venni az ajándékozásban.

Gazdálkodásunk továbbra is stabil, takarékos, bevételeink szinte egészét közhasznú céljainkra tudjuk fordítani, mert egy támogató évek óta, az előző évi működési költségek nagy részét az elfogadott beszámoló alapján utólagosan megtéríti. Az évet veszteséggel zártuk a már említett okok miatt, de ez nem veszélyeztette az alapítvány gazdálkodását, a kiadások fedezete megvolt, szabad pénzeszközeink tették azt lehetővé.  A részletes számszaki adatokat a 2017. évi beszámolók tartalmazzák.

2018.május

Kelenhegyi Judith

Egyszív a Gyermekekért Alapítvány Paypal Adományozás
ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG. KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA

KÖSZÖNJÜK
Adományozás REpont applikáció segítségével
Egyszív a Gyermekekért Alapítvány adományozás

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution