Egy szív a gyermekekért AlapítványEgy szív a gyermekekért Alapítvány

TÁJÉKOZTATÓ

Az „Egy szív a gyermekekért” Alapítvány 2018. évi tevékenységéről

Az alapítvány évről évre fejlődik. Szerencsére elmondhatjuk, hogy működésünk kezdete óta minden olyan támogatási kérelmet be tudtunk fogadni, ami megfelelt az Alapító Okiratban foglaltaknak. A megelőző év mind az adott támogatások, mind a kórházaknak adományozott műszereket tekintetében kiemelkedő volt. A beszámolási időszakban ezek a számok csökkentek. Kevesebben fordultak támogatási kérelemmel hozzánk, a kórházak műszertámogatási programjában foglalt elképzeléseket megvalósítottuk, az utolsó fejlesztést is átadtuk. Az év folyamán újabb programot nem indított az alapítvány.

Bevételeink 8,7%-l meghaladták az előző évit. A belső arányok nagy mértékben megváltoztak. A gömbökben – perselyekben elhelyezett adományok összege jelentősen növekedett 2017-hez viszonyítva közel 47 % -kal. Az SZJA 1%-ból kapott összeg is emelkedett, 22,3 %-kal haladta meg az előző évit. A banki kamat csökkenése tovább folytatódott, valamint csökkent a vállalkozások adományainak összege is.
Intenzív közösségi média tevékenységünknek köszönhetően a gyűjtőgömbökbe – perselyekbe elhelyezett adományok összege emelkedett. A Libri Könyvesboltokban valamennyi persely „aktívvá” vált, a Burger King éttermekhez hasonlóan minden áruházban és boltban megtalálhatóak. A közös média megjelenéseknek köszönhetően egyre többen ismerik meg az alapítvány tevékenységét és gyarapítják támogatóink számát.

Korábbi támogatóink ebben az évben is jelentős segítséget nyújtottak. Kiemeltek közé tartoznak a Burger King Éttermek és Libri Könyvesboltok. SPAR és Media Markt Áruházak, Dohány Kft. Innodox Kft., valamint egy névtelenségét megőrizni kívánó társaság. Nagy segítséget jelent, hogy egyre több a céljainkkal rokonszenvező társaság és magánszemély támogat bennünket. Perselyeink megtalálhatóak a Costa Caffee kávézóiban és a Kes Trade üzleteiben is.

Az alapítvány 2018-ban is észszerű takarékos gazdálkodást folytatott. Működési költségeink minimálisan, 5237 eFt-ról 5330 eFt-ra emelkedtek. A gömbökből kapott bevételekkel arányosan növekedtek a pénzszállítással, feldolgozással kapcsolatos kiadásaink. Eddig nem terhelte az alapítványt internet, telefon és távfelügyeleti díj, mely ebben az évben már költségként jelentkezett. Más működési költségünk arányaiban nem változott.

A beszámolási időszakban 4 gyermek gyógykezeléséhez kérték támogatásunkat. Két gyermeket már több éve támogatunk gyógyulásukban – 2018-ban egy-egy alkalommal segítettük a családokat, gyermekük speciális gyógykezelése okán ők még évekig támogatottjaink lesznek. A külföldi gyógykezelések engedélyezése ismét csökkent, ez megmutatkozott a kérelmek számában is. Az adott támogatások összege: 1208 eFt volt, mely a 2017. évi támogatásnak 32 %-a. Az egy gyermekre eső támogatási összeg 302 eFt volt szemben a 2017. évi 540 eFt-l. Az összeg csökkenésben szerepet játszott, hogy 2017-ben volt olyan gyermek, aki 1 forint millió feletti támogatást kapott, míg ebben az évben nem volt kiemelkedő összegű kérelem.

A meghívásos műszerbeszerzési pályázat kiírása során a hangsúly továbbra is a koraszülött ellátás segítésén volt. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet PIC osztálya kapott 3681 eFt értékben csecsemő melegítő és újra-élesztő asztalt. A nővérek munkáját könnyítő és a gyermekek röntgen sugárzás elleni védelmét szolgáló eszközöket adományoztunk A Péterfy Kórház és Rendelőintézet Gyermektraumatológiai Osztályának 116 eFt összegben.

2018-ban is megteltek a „Fájdalomdíj sarkok” dobozai, újabb gyermekintézmények kaptak ajándékokat, bővült az akciót támogatók köre is. Támogatóink voltak a Libri Könyvesboltok, a LEGO Store Budapest, a Burger King Éttermek, a Diafilm Kft, és a Dohány Kft. A kapott jelzések szerint már biztos, hogy 2019-ben is tele lesznek a dobozok.

Gazdálkodásunk továbbra is stabil, takarékos. Az évet pozitív eredménnyel zártuk. Szabad pénzeszközeink lehetővé teszik, hogy 2019-ben is folytatni tudjuk majd eddigi munkánkat. A részletes számszaki adatokat a 2018. évi beszámolók tartalmazzák.

2019. május

dr. Kelenhegyi Judith

Egyszív a Gyermekekért Alapítvány Paypal Adományozás
ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG. KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA

KÖSZÖNJÜK
Adományozás REpont applikáció segítségével
Egyszív a Gyermekekért Alapítvány adományozás

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution