Valós riportok egy májtranszplantációról kicsit másképpen.

Riporter: Tímea Olivér édesanyja

Oli  hasát három lépésben zárták be. Mindössze másfél hétig volt az intenzíven. Volt pár nehéz napunk, nagyon fájt a hasa, nem akart enni, újra kellett indítani a „rendszert”. Két hét után fel lehetett venni, Zoli is megfoghatta, igaz csak ülve a műtét miatt. Nagyon hiányzott ez már nekünk. Aztán végre elkezdett enni, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy evett egész nap. Pár nappal a hasbezárást követően megálltak a májfunkciós értékei, nem csökkentek tovább. Az orvosok vártak, de nem volt fertőzésre utaló jel, az ultrahang is tökéletes volt. Biopsziát kellett készíteni. Kilökődés, ahogy sejtették, de erre csak kevés jel utalt a vérkép alapján. Megváltoztatták a gyógyszereket, azonnal rendeződni kezdtek az értékek. Megijedve igazából nem voltunk, mert mindig megkérdeztük, hogy kell-e izgulnunk. Megnyugtattak, ők nem izgulnak, megoldják. Ez egyébként teljesen normális transzplantáció után.

Három héttel az operáció után egyik reggel a nővérke azzal fogadott: séta!!! Gyorsan szaladtam kabátért, Olinak babakocsiért, és már mentünk is. Szerencsére pont vége lett a tipikus hamburgi időjárásnak. Sütött a Nap 20 fok volt, no és Oli majd kiugrott a bőréből. Tényleg  sokat változott a műtét óta, korábban is jókedvű volt, de most egész nap nevetgél és vigyorog, mint pék kutyája a meleg zsömlére, sokszor teljesen ok nélkül. Nem gondoltuk, hogy lehet cukibb, de igen, még aranyosabb.

Zoli is nagyon jól van. Az egyik nap megijesztett, mert fájt a hasa levegővételkor. Elment a sürgősségire, de szerencsére minden rendben volt az ultrahang és a vérkép alapján is. Túl jól van, így kicsit túlerőltette magát. Valószínűleg nekem is jobban oda kell rá figyelnem, mert olyan mintha semmi sem történt volna, észben kell tartanom, hogy mi történt vele, csak nagyon jól viseli.

Ők a legszuperebb pasik, nekem legalábbis biztos!