Valós riportok egy májtranszplantációról kicsit másképpen.

Riporter: Tímea Olivér édesanyja

Igyekeztünk feldolgozni a hírt, hogy indulunk, összeszedtünk mindent a nagy útra. Az „Egy szív a gyermekekért” Alapítványtól támogatást kaptunk a szállás és plusz költségek fedezésére, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Az indulás előtti órák a bőröndök átpakolásával teltek. Három hónap az átlagosan kint töltött idő, élődonoros transzplantációnál kicsit kevesebb,  ezt megoldani három darab 23 kg-s bőrönddel nem egyszerű, de összehoztuk.

Na de Oli! A repülést végig aludta, az ereszkedésnél a nyakamba kaptam vissza a krémtúrót, amit odaadtam neki pár perccel előtte. Talán  egy órán át nem voltam túl komfortosan, de így jár az, aki nem gondol az életében először repülő 14 hónapos várható reakciójára. Ő ekkor sem zavartatta magát, viháncolt, de a leszállást egy gyors átöltözés követte mindkettőnknél.

Vasárnap érkeztünk meg, a reptér melletti szállodában aludtunk, másnap reggel irány a kórház. Minden gyorsan, zökkenőmentesen zajlott, vérvétel (16 cső!), már szobát is kaptunk. Utána elmentünk kávézni, sétálni, majd újabb vizsgálatok következtek.  A váróterem egy játszószoba, itt találkoztunk Emesével, aki a tolmácsunk, lesz és a legendás Meike nővérrel, a transzplantációs koordinátorral.

A kórházi játszószobában töltöttük az estét, a körülmények leírhatatlanok, mintha egy szállodában lennénk nem egy kórházban. Jó példa: kopogtak délután a szobaajtón, én teljesen ledöbbentem, amikor kimentem, és ott vártak egy kis kocsival,   kérek-e a kávét vagy teát, esetleg gyümölcslét, no és egy kis sütit?

Senkit sem zavart, hogy Zoli is ott maradt velünk, bár az ablakban aludt, de együtt volt a család. Majd mesélem tovább…..