Egy szív a gyermekekért AlapítványEgy szív a gyermekekért Alapítvány

NAGYSZERŰ ELŐADÁS, CSODÁLATOS ÉLMÉNY, MORZSABÁL 2019 AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

Az Erkel Színházban megtartott tradicionális „morzsapartin” a Klauzál Lions Klub szervezésében közel 1600 gyermek csodálhatta meg János Vitéz történetét – Kacsóh Pongrác daljátékát, melynek szövegét Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján írták, az első bemutató 115 éve 1904-ben volt.

Évek óta a Libri Könyvesboltok ajánlásának köszönhetően, az idén is részt vehettek az alapítvány által támogatott gyermekek a Morzsabálon. Az előadás hosszú volt, de a gyönyörű díszletek, a nagyszerű zene és a színvonalas előadás végig lekötötte a  kis vendégek figyelmét. Külön élményt jelentett számukra, hogy az előadás március 16-án, a nemzeti ünnepet követően volt. A szünetekben a Lions Club csokival és üdítővel kedveskedett a gyerekeknek.

A szünetben volt, aki kíváncsian próbált bekukucskálni a zenekari árokba, mert nagyon szereti a zenét és a hangszereket, más finom perecet evett. Örök emléket is vihettek haza magukkal a látogatók: opera emlékérmet lehetett vásárolni.

Mindenki kedves és segítőkész volt. Az idei alkalom is óriási élmény volt a gyermekeknek és a szüleiknek is.

KÖSZÖNJÜK, hogy a gyermekek megnézhették ezt a nagyszerű előadást!

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Egyszív a Gyermekekért Alapítvány Paypal Adományozás
ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG. KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA

KÖSZÖNJÜK
Adományozás REpont applikáció segítségével
Egyszív a Gyermekekért Alapítvány adományozás

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution