TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – MÁJTRANSZPLANTÁCIÓ 2024
OLIVIA 1,5 ÉVES |
Livi május 13-án ünnepli élete második születésnapját, a „májas születésnapját”. Hamburg-Eppendorf-i egyetemi klinikán eltöltött hatvannyolc nap után új életet kezdve érkezett haza.
Olivia története erről az izgalmakkal teli második születésnaphoz vezető útról szól. Édesanyja osztja meg velünk történetüket.
„Olívia születését követően a harmadik napon egy vérvételből kiderült, hogy bilirubin szintje nagyon magas, de ekkor még nem volt sárga a bőre. A SOTE I. számú gyerekklinikára küldtek minket, a kivizsgálások ekkor kezdődtek meg. Az ötödik héten elvégezték a Kasai-műtétet, ami ekkor sikeresnek bizonyult.
Olívia műtét után nagyon szépen gyógyult, hízott és fejlődött.Sajnos tíz hónapos korára a kontrollon kiderült, hogy a májába epetócsák jelentek meg, és rosszabbodtak az eredményei is. A következő műtét november végén volt, leszívták a nagyobb tócsákat, ekkor készült a biopszia eredménye alapján kiderült, hogy mája nagyon rossz állapotban van, májtranszplantációra lesz szüksége.
Három hónapot töltöttünk a klinikán, mivel bakteriális és gombás fertőzést kapott egymás után kétszer is, majd az epeútjai is begyulladtak. Hosszú három hónap után végre hazamehettünk. Hetenként jártunk Livivel kontrollra.
Megérkezett Hamburgból a műtétre szóló behívó, élődonoros májtranszplantáció lesz. A következő kontrollon Olívia gyulladásra utaló laboratóriumi eredményei megint megemelkedtek, be kellett mennünk a klinikára. Onnan mentünk a reptérre, indultunk Hamburgba. Nehéz feladat volt így a kiutazás megszervezése. A klinikán már vártak minket. Ekkor még nem tudtuk, hogy melyikünk lesz a donor. Emese segítségével elindultak a kivizsgálások. Egész utunk alatt Emese volt tolmácsunk, ha ő nem segít nagyon elvesztünk volna.
Livi állapota romlott. Folyamatosan gyógyszereket kapott, hogy a műtétre jobban legyen. A műtét dátumát a harmadik hétre tűzték ki, de a klinika igazgatója szorgalmazta, hogy hozzák előre, aminek nagyon örültünk. Látták, hogy Livi állapota sajnos nem fog javulni, csak rosszabb lesz. Ekkorra már kiderült, hogy az apukája adja Livinek a májat. A műtétek jól sikerültek, bár Olíviáé nehéz volt a sok heges rész miatt.
Gábor egy napot volt az intenzíven és egy hetet a sima kórteremben. Öt nap után meglátogathatta a lányát, nagyon várta, hogy lássa őt. Olíviának mivel a műtét előtt nagy volt a pocakja be tudták zárni a hasát a műtét végén. Őt is egy hét intenzív osztály után kiengedték a rendes kórterembe. Már az elejétől kezdve nagyon szépen javult az állapota. Műtét után két héttel már elkezdett kúszni, szájon át enni, aminek nagyon örültünk hiszen szondás táplálása volt fél évig. A csöveket kivették és már nem is kapott vénásan gyógyszereket. A súlya még nem változott, csak harmadik héttől kezdődően.
Nagyon jók lettek az eredményei, így kiengedtek minket a Ronald házba. Két-három naponta jártunk kontrollra. Két hét után azt mondták, ha maradnak a jó eredmények hazamehetünk. Sajnos víz jelent meg a mellkasa jobb oldalán Olíviának, vízhajtót kapott. A következő kontrollon az eredményei jók lettek, hazamehettünk. Már nagyon vártuk ezt a napot.
Azóta elkezdett hízni, inni és szavakat mondani. Mindenki nagyon jól van!Nagyon köszönjük és hálásak vagyunk a sebészeknek, akik a műtétet végezték, az orvosoknak, nővérek odaadó gondoskodását és mindenkinek, akik segítettek nekünk. Mindenki nagyon kedves volt. Köszönjük a Ronald háznak, és persze nem utolsó sorban az „Egy szív a gyermekekért” Alapítványnak a támogatást”.