Nincs annál idegőrlőbb dolog, mint mikor egy család nap mint nap arra készül, hogy megérkezik-e a megfelelő donor szerv, mindenki a riasztást várja.

Zarának édesanyjával nem ez volt első útja a klinikára, még 2019-ben jártak ott. Akkor az orvosok további vizsgálatok elvégzésére kérték az itthoni szakembereket.

Most Zara már egy hónapja Hamburgba volt, ez idő alatt már négy máj is érkezett, de egyik sem volt minden szempontból tökéletes számára. Szeptember 12-én reggel megcsörrent a telefon „van máj”, gyorsan indultak a klinikára. Szerencsére Dunay doktor volt az ügyeletes, magyarul kapták meg a szükséges és fontos információkat. Este nyolc órára várták a májat. Már kilenckor kiderült, hogy jó, és már indultak is a műtőbe. Mamája egészen addig vele volt míg el nem aludt. Jó kezekbe került. A várakozás hosszú órái után végre elhangzott a várva várt mondat: Alles ist gut!

Vasárnap reggel hat órakor a nővérke „Alles ist gut” mondatára Zara édesanyja sírt a boldogságtól. Zara nagyon hamar kinyitotta szemét, és enni kért. Innen lehetett tudni, hogy minden rendben van. Érdemes volt várni a májra, tökéleteset kapott. Jürgensen doktor szerint a 100 %-nál is jobbat, ez ritka, mint a fehér holló. Zarának azonnal bezárták a hasfalát. Az első napok éhezése és szomjazása volt a legnehezebb. Hétfőn ihatott, kedden ehetett, szerdától már a normál osztályon gyógyulhatott. Már csak a mozgás, sétálás és a friss levegő hiányzott.

Egy hét után minden csövet kivettek belőle, szabadon járkálhatott. A sárgaság is lement a szeméről. Emese szerint beírja magát a kórház történetébe, mert hihetetlen gyorsan regenerálódik. Sokat sétál, sokat eszik. Már több a súlya mint a műtét előtt volt. Zara mindent betartott, amit az orvosok és a nővérek mondtak, sebe nagyon szépen gyógyult. Dr. Jankovszky is minden fontosat elmondott, amit a jövőre nézve tudni kell. Új barátot talált, Roxit. Ő még nem jöhet haza, de szerencsére ő is már gyógyul.

Ezt a hírt kaptuk Anitától Zara mamájától:

„Nagyon furcsa érzés volt a búcsúzkodás, annyi de annyi mindent köszönhetünk az orvosoknak, nővéreknek, Meikének, Emesének… Október 12-én értünk jött a mentő és hazaindultunk. Nagyon vártuk, hogy két hónap után magunkhoz öleljük  Mersét, Zara kisöccsét. Nagyon boldogok vagyunk. Hálánkat szeretnénk kifejezni az alapítványnak is, hiszen nélkülük nem sikerülhetett volna. Most már boldogan, gyógyultan élhetünk tovább. Nagyon felemelő érzés ez.”