Lizi nagyon bátor pici lány, aki megmutatta a világnak, hogy milyen gyorsan lehet a gyógyulás útjára lépni egy ilyen mindenkit megterhelő nagy műtét után. Igyekezett mindent megtenni, hogy minél hamarabb haza tudjon jönni, és itthon tudjon lenni szeretteivel. Egy-egy ilyen nagy műtét nemcsak a piciknek embert próbáló feladat, hanem a szüleiknek is. Minden szülő másképpen éli meg ezt a nagy stresszt, és talán az ő tapasztalataik, megélt érzéseik segítik a hasonló útra lépőket.

Így írt erről nekünk Lizi mamája:

„Elizabet 2016.08.01-én látszatra egészségesen született. Gyönyörű és nagyon kedves kis babánkkal felhőtlenül tölthettünk közel egy hónapot. Sajnos besárgult, elkezdett világosodni a széklete. A kiskunhalasi kórházban a vizsgálatok nagyon magas direkt bilirubin értékei és más tünetek biliaris atresia megbetegedést sejtettek. Budapestre – SOTE I. Sz. Gyermekklinikájára – utaztunk, ahol tudtuk a legjobb kezekben lesz kislányunk. Kivizsgálások sora következtek majd un. Kasai – műtétet hajtottak végre. Bár nem végleges megoldása volt betegségének, de meghosszabbította az időt a májtranszplantációig, lehetőséget adva arra, hogy erősödjön, védőoltásaiból lehetségeseket megkaphassa. Ezt követően jól volt pár hónapig, majd elkerülhetetlenné vált a nagyobb műtét – a májátültetés. Férjemet és engem is kivizsgáltak, én voltam  a vércsoportom miatt alkalmasabb donornak. Nagyon jó érzés volt, hogy Lizin segíthet egy darab belőlem, mindenképpen meg akartam Őt menteni – hiszen nagyon szeretem. Kielbe utaztunk, a szükséges vizsgálatok után február 23-án megtörtént a májátültetés. A transzplantáció sajátossága volt, hogy Lizike mája situs inversusban, vagyis fordított helyzetben állt, és nekem is minden páratlan belső szervem, így a májam is situs inversusban állt. Azt mondták, hogy ez nem nehezíti majd a műtétet, fordítva is megcsinálják, viccelődtek, hogy így még könnyebb. Sokat imádkoztunk és mások is értünk, hogy minden rendben legyen, Lizike meggyógyuljon, a lehető legkevesebb fájdalommal járjon számára mindez. Bíztunk Istenben, hogy vezetni fogja az orvosok szívét és kezét. Az én műtétem kezdődött el előbb, csak miután alkalmasnak találták a májam azután kezdték el Lizikét is operálni. Körülbelül reggel 7 lehetett mikor az utolsó emléket fel tudom idézni az altatás előtt, kértem az orvosokat vigyázzanak a kislányomra, rá apukája vigyázott, karjaiban vitte a műtétre. Délután 14.00-kor ébredtem fel, eközben az ő műtétje már zajlott. Fájdalmam nem volt, férjem, édesanyám jöttek el meglátogatni, mikor jelezték, hogy  Lizike műtétjének vége felé közeledik elmentek hozzá. Nemsokára dr. Becker – a sebész – jött  hozzám mosolyogva nagy örömmel mondta: nagyon jól sikerült a műtét, Lizike jól van, azonnal be tudta zárni a hasfalát a babámnak. Nagyon boldog voltam, megnyugodtam. Én a transzplantációs osztályon gyógyultam egy másik klinikán, Lizike intenzív megfigyelés alatt volt 4 napig. Először a műtét utáni második napon tudtam átmenni hozzá, ébren volt, értelmes kis szemeivel nézett rám éreztem, hogy tudja, most nagyon fontos dolog történt. Engem a műtét utáni 5. napon engedtek ki a transzplantációs osztályról, Lizike ekkor már a gyermekosztályon volt egy baba-papa szobában apuka vigyázott rá. Az 5. naptól ketten együtt napközben, éjjel pedig csak apa. Nehéz volt Lizike nélkül nekem. Sajnos éjszakázni még nem bírtam, ez volt a legnehezebb nélküle lenni, megérezni a korlátaimat, hiányát a gyermekemnek. Az érzés nagyon rossz volt, hogy nem én tehetek meg érte mindent, amit az anyukák általában. Viszont vigasztalt az, hogy a máj segített a gyermekemen. Nem is úgy mondom, hogy az én májam, hiszen ez már Lizike mája. Talán ez volt életem egyik nagy hivatása, hogy szeretetből odaadhattam önmagamból, megosztva vele, azt amim volt, amit én is úgy kaptam Istentől, egészséges májat. Lizike szépen fehéredett, nagyon jó lett az étvágya, mozgékony és  vidám volt mindvégig. Nagyon vártuk, hogy hazatérhessünk. Itthon tovább segítik Lizikét, kontrollokkal, szükség esetén kezeléssel. Érezzük nagyon odafigyelnek rá, hogy egészséges és nagyon boldog legyen, Elizabet a mi boldogságunk.

Nagyon hálásak vagyunk Istennek, az értünk imádkozóknak, azoknak akik segítettek, vagy szeretettel gondolatban velünk voltak. Hálásak vagyunk az orvosoknak, nővéreknek, úgy Németországban, mint itthon.„

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés