Kisfiam Toncsika egy központi idegrendszeri sérült 3 éves kisfiú, aki a mozgásában erősen korlátozott.

Lehetőségünk nyílt egy Amerikai műtétre, mely az addigi feszességét csökkenti és utat nyithat a szabad mozgásnak, járásnak, önellátásnak. Ezt a műtétet 2014. 04.22-én a St. Louis Children’s Hospitálba végezték el. A műtétet követően történt meg a csoda az életünkben, amikor szembesülhettünk az eredménnyel. Az eddig tetőtől talpig feszes kisfiú, mint egy könnyű pilleként működő végtagokkal mutatkozott meg. Még az arcizmai, a homloka a szája is lazább lett. Könnyebben beszél, rág, sőt még a levegő vétele is szabadabb lett. Az ismerősök a küldött képek alapján visszajeleztek, hogy még az arcocskája is megváltozott, nem feszes.

Nagy öröm és csoda ez nekünk, még a mai napig sem tudom elhinni, hogy ez lehetséges. Végre a sok edzés, terápia nem lesz hiába való. Nálunk már a fejlődés a műtét előtt rég megállt, csak a szintet tudtuk tartani. Ő nagy mozgások közül csak a kúszásig jutott, nem tudott mászni, még ülni sem. Műtét után kiderült, hogy Toncsika súlyos eset volt, sok idegszálat kellett vágni, sőt a keresztezett lábtartása miatt extra SDR eljárásban részesítették. Ekkor szembesültünk, hogy a műtét nélkül, biztos tolószék várt volna ránk.

Néhány szót az állapotleírás után ejtenék a kinti emberekről szállásról, kórházról.

Csodálatos embereket ismerhettünk meg. Mosolygósak, közvetlenek, segítőkészek és barátságosak. Ez mindenhol jellemző volt. Első nap, mikor megérkeztünk a szállásra egy mosolygós hölgy fogadott minket, Toncsikát egy plüss macival. Megmutatta mit hol találunk a szálláson. A Haven House egy család centrikus, melegséget, szeretetet árasztó hely, ami tényleg a családok kényelméért van. Van nagy tornatermük, internet szoba, minden szárnynak külön konyha, egy nagy konyha, játszószoba jó kis játékokkal, könyvekkel, kreatív szoba, mely gazdagon fel van szerelve kellékekkel, alapanyagokkal. Jól éreztük itt magunkat.

A kórház, számunkra csúcs-szuper volt. Már messziről észre lehet venni, hogy gyerekkórház.
Az épület előtt szép, színes állatfigura szobrok vannak. Ezek lemezből készültek. Csupa virág volt mindenhol. Az épület tágas bejáratú, tágas aulájú, minden szinten csodaszép akváriummal. Van játszóházuk, ahol modern, szép játékok vannak. Van egy kert a tetőtérben, ami tele van növényekkel, színes szélmalmokkal, van kerti hinta, sok pad, és kerti tó, vízeséssel. A földszinten van az Átrium nevű étkező rész, itt is mindenki megtalálta a kedvére való falatokat.

Itt is mindenki nagyon segítőkész volt. Mikor műtét után felvittek minket a 12-ik emeletre elfoglalhattuk a kijelölt szobát. Nagy szerencsénk volt, mert egy 1 ágyas szobát kaptunk, külön fürdővel, WC-vel. Szép nagy szoba volt, szép kilátással. A nővérek gyakori látogatók voltak, kb. óránként jöttek. Mindig, még hajnalban is ugyan olyan mosolygósak voltak.
Szerencsére hamar letelt az 5 nap, amit kórházba kellett lennünk.

Az emberekre visszatérve, azon nevettünk kinn, hogy sose tudtunk előre köszönni senkinek, pedig igyekeztünk. Olyan előzékenyek voltak.:).

A műtét utáni terápiákra minden nap sor került. Ide a szállás biztosított ingyenes shuttle járatokat. Mi ezt vettük igénybe, mivel autó bérlése szóba sem jöhetett. A kórház mellett van egy óriási park a Forest, ide jártunk sétálni, még várakozni kellett. Ez a hely óriási vegetációval rendelkezik, sok kis patakkal, kisebb vízesésekkel. Nagyon szép volt. Az állatok igen közel engedtek magukhoz, nem voltak olyan félősek, mint itthon. A kórházhoz közel volt egy klassz kiállítás, ahol a repülő gépektől, régi Barbi, játékok, űrkutatásokról mindenféle kellékek, kapszulák, Star Wars kellékek ki voltak rakva. Volt díno kiállítás és planetárium. Mi a díno kiállítást néztük meg. Nagyon jó volt. Épített dínók voltak, szintén lemezből, melyeket gombok segítségével mi is irányíthattunk. Toncsika nagyon élvezte.

Sok helyre nem volt lehetőségünk eljutni, mert itt mindenhova autóval mennek, és a megközelíthetőség is ennek függvényében történik. Igy is rengeteget kellett a szálláson is tornázni Toncsikával, mert sajnos a terápiákon nem volt hajlandó semmit sem csinálni. Nagyon bosszantott minket, de mondták, hogy ez fáj neki, kell pár hét mire ezek a fájdalmak megszűnnek. A mi feladatunk az izmok nyújtása volt. Ez nagyon fájt neki. Szóltam a szálláson, hogy nem gyerekkínzás folyik, csak torna (nehogy följelentsenek). Még szerencse, hogy ott volt apa, mindent ő csinált, én a gyerekkel sírtam. Fontosak voltak ezek a tornák, mert e nélkül a műtét mit sem ért volna. Hiszen hiába vágták el az idegszálakat és szűnt meg neorológiailag a feszesség, az izmai még rövidek, ezt nekünk kell nyújtani. Ez a folyamat hosszú és fájdalmas, de megéri.

Most itthon, írva ezt a beszámolót gondolom végig, hogy milyen felszabadult lett Toncsika. Végre nincsenek fájdalmai az izomfeszességből adódóan, könnyebben mozog, könnyebben rág, egyszóval boldogabb, kiegyensúlyozottabb.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a magam és családom nevében az „Egy szív a gyermekekért” Alapítványnak, hogy biztosították a szállásunk költségét. Segítségük nélkül nem tudtunk volna részesek lenni ebben a csodában, a gyógyulás felé vezető út csodájába.

A Jó Isten áldja meg magukat és a munkájukat, köszönettel:

Toncsi és családja