Egy szív a gyermekekért AlapítványEgy szív a gyermekekért Alapítvány

HÍREK ARCHÍVUM 25 – AJÁNDÉKOZÁS IGAZ ÖRÖME

Újra ajándékok kerülhettek 2018-ban is a „Fájdalomdíj sarkokba”

Ebben az évben is sikerült megtöltenünk a „Fájdalomdíj sarkok” dobozait.

Indulnak a dobozokCélunk idén sem változott: enyhíteni a gyermekekben a hosszú és fájdalmas gyógykezelések során felhalmozódott feszültséget és szomorúságot.

Ehhez támogatóinktól idén is nagyon sok és szép ajándékot kaptunk, köszönjük. Többen közülük már tavaly is nekünk gyűjtöttek  játékokat – 2017-ben már a budaörsi Mikulásfutáson is –  hogy ebben az évben is segíteni tudjunk kis betegeinknek.

Hála nekik, olyan sok ajándékot kaptunk, hogy dobozaink újabb kórházakba is eljutottak. Szinte hihetetlen, hogy milyen sok örömet szereztek az ajándékozók a gyermekeknek és a velük szívvel lélekkel foglalkozó szakembereknek. A dobozokat nagy körültekintéssel  állították össze önkéntes „angyalaink”. Azok a kórházak inkább filmeket és könyveket kaptak, ahol a gyermekek foglalkoztatása a kezelések során napközben is megoldott – hálás köszönet ezért a napi feladataik mellett ezt is felvállaló ápolóknak, dolgozóknak. Ahol ilyen foglalkozásokra a kezelések alkalmával nincs lehetőség, a kórházak dobozait inkább apró játékokkal, kedves plüssfigurákkal, kisautókkal, legókkal töltöttük meg. Támogatóink jóvoltából kis betegeink sok – sok kedves, elvihető ajándékból is tudnak válogatni.

Ajándékokkal teli dobozokat kapott tőlünk 2018-ban a:

  • SOTE II. Gyermekklinika Onko-hematológiai Osztálya,
  • Déméter Ház,
  • Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Gyermekosztálya,
  • Szent László Kórház Gyermekhematológiai Szakambulanciája,
  • Baleseti Központ Gyermek-traumatológiai Osztálya, valamint
  • Egri Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztályának kis betegei és a
  • Kanizsai Dorottya Kórház Gyermek-gyógyászati Osztálya, aki ebben az évben diavetítőt is kapott.

Önkénteseink által célba juttatott ajándékkal teli dobozaink sokszor bizony hosszan utaztak azért, hogy egy-egy távolabbi kórházba is eljuttathassuk azokat.

Köszönetet mondunk a Budapesti Ivanics Autókereskedő Cégcsoportnak dobozaink szállításában nyújtott önkéntes segítségért.

Betűk és szavak helyett beszéljenek a képek, melyek az ajándékozás örömét tükrözik.

Kanizsai Dorottya Kórház Gyermek-gyógyászati Osztálya

Egri Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztálya

Baleseti Központ Gyermek-traumatológiai Osztálya

SOTE II. Gyermekklinika Onko-hematológiai Osztálya

Déméter Ház

Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Gyermekosztálya

facebook Megtekint a Facebook-on

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Egyszív a Gyermekekért Alapítvány Paypal Adományozás
ADOMÁNYÁVAL GYERMEKEK ÉLETÉT MENTHETI MEG. KÉRJÜK KATTINTSON AZ ALÁBBI GOMBRA

KÖSZÖNJÜK
Adományozás REpont applikáció segítségével
Egyszív a Gyermekekért Alapítvány adományozás

© Copyright - Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány - designed & coded: Artsolution