TÁMOGATOTT GYÓGYKEZELÉSEK – KÜLÖNLEGES MŰTÉTEK 2014
DÓRA 7 ÉVES |
„Dóra műtét után rálépett a gyógyulás útjára!
Mozgássérült gyermekünk az alapítvány segítségével kijuthatott Amerikába műtétre egy olyan országba ahova csak nagy szerencsével juthat el az életben.
A műtét utáni maradék időt, mint sok más szülő én is szerettem volna felejthetetlenné tenni neki. Így nem csak én, de a sors is segített ebben. A műtét utáni napokat nagyon jól viselte még a sok ágyban fekvést és a mozdulatlanságot is. A műtét utáni harmadik nap reggelén kelhetett föl először és délután már megvolt az első torna is. A háta nagyon fájt, de hősiesen viselte, mert nem akarta bevenni a fájdalomcsillapító szirupot, ami nem volt finom. Ezért másnap a két tornát gyógyszer nélkül csinálta végig. A műtét utáni ötödik nap engedtek el minket a kórházból. Ezután három hétig kellett napi egy órára visszamenni a tornákra. A fennmaradó időt, ahogy kezdett egyre erősebb lenni megpróbáltuk a lehető legjobban kihasználni. Mivel ő egy igazi csaj és az idő sem volt mindig a legjobb ezért az áruházak végigjárása igazi ajándék volt neki, főleg miután egy kint élő magyar asszonnyal és kedves családjával megismerkedtünk, akik nagyon nagyvonalúan kölcsön adtak a kis magyar csapatunknak egy hétszemélyes autót, amivel már tényleg nem voltunk helyhez kötve. Mikor kicsit jobb idő lett grillezni hívtak minket, ami nagyon jól sikerült. Voltunk az állatkertben, de ami neki a legjobb volt az összes programban az a hatalmas Disney bolt volt ahova többször is elmentünk.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, hiszen minden jól sikerült és nagyon jó csapat volt kint.
Köszönjük a szíves segítségüket: Dóra családja”