KÖSZÖNET SZAVAI
Köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki bármely csekély összeggel is segíti alapítványunkat. Ezek a forintok segítenek bennünket abban, hogy a hozzánk forduló családokat támogathassuk életük egyik legnehezebb időszakában.
Vannak kivételes esetek, amikor sokkal nagyobb összefogásra van szükség, hogy egy-egy utazás megvalósulhasson.
Volt egy család, akinek az útját több, mint egy évig készítette elő az alapítvány összefogva a Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye Karitász Szervezetével, valamint egy jótékonyságáról, „arany szívéről” (neve elhallgatását kérő) ismert debreceni vállalkozóval.
Szinte hihetetlen, hogy mit sikerült az összefogás erejével megvalósítani.
A család minden gondját átvállalta, szervezte az utazás itthoni előkészületeit a Karitász, az anyagiakat biztosította a vállalkozó, az alapítvány szervezte a kiutazással kapcsolatos feladatokat, támogatta a család kinti tartózkodását.
A gyermeket sikeres májtranszplantáció után bocsátotta haza a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Klinika. Mire hazajöttek egy olyan lakás fogadta őket, ami minden feltételnek megfelelt, hogy tovább gyógyuljon kisbetegünk.
Ezek azok a nagy sikerek, amikről beszélni kell és köszönetet kell mondani a siker minden részesének.
KÖSZÖNJÜK
SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!